Ismét a Bükkben kalandoztam a Zöld Sportok Clubja által rendezett Széchenyi emlék- és teljesítménytúrán. Az útvonal egy részén korábban már jártam, de számomra ez a csodálatos vidék megunhatatlan.

Ezúttal a majd 30 kilométernyi és 7 órányi kikapcsolódás rajtja és célja is Bükkszentlászlón volt. Innen indultam a Szederbokor nevű pihenőhely érintésével Bükkszentkeresztre fel. Előző este kiadós eső esett, így már eleve azzal számoltam, hogy lesz némi sár. Ahogy az erdőbe léptem, éreztem az eső utáni hűvös, friss, nyirkos illatú reggeli levegőt.

Bükkszentkereszten a Napsugár utca végén fecskék százai repkedtek a levegőben. A Jávorkúti-rét érintésével igyekeztem Fehérkőlápára. Ezen a szakaszon nem is kellett térképet néznem, egészen a Hámori-tó végéig tudtam, merre kell haladnom.

A turistaháztól a zöld sáv jelzésen indultam Lillafüred felé, egy kis kitérőt tettem a zöld háromszög ösvényre, ami nagyon szép sziklás kilátóhelyre vezetett. Egy darabig üldögéltem itt.

Lillafüreden igyekeztem túljutni a szokásos embertömegen és zsivajon, a büféknél majdnem kísértésbe estem egy sajtos-tejfölös lángosra, de ellenálltam az illatoknak. Azt hiszem, hogy utána nehezemre esett volna megmozdulni, pedig még hátra volt kb. 15 kilométer a túrából. A Hámori-tó partján sétáltam végig, egyszerűen imádom ezt a festői szépségű tájat, ezen a szakaszon nem is haladtam túl gyorsan.

Következett a Lencsés-nyereg, ahová a vadregényes, nyirkos, vízfolyásokkal keresztezett, itt-ott bozótos zöld sáv ösvény vezetett fel. Elhaladtam a Lencsés-forrás mellett is. 

Az elágazásnál a Dolka-hegy felé indultam a piros jelzésen. Épp az eget bámultam, a legnagyobb nyugalomban néztem, hogy kissé beborult, arra gondoltam, lehet esni is fog. Amikor is a széles ösvényen mellettem, az átláthatatlan cserjés bokorból egyszer csak rám röfögött egy vaddisznó. Nem ám olyan kismalacos, hanem olyan megtermett, emberes röfögés volt. Először frászt kaptam, aztán rögtön utána hátra arcot vágtam és ijedtemben elindultam visszafelé, amerről jöttem. Mi volt a tervem, azt nem tudom, de szerencsére túratársba botlottam, így vele már visszamerészkedtem a korábbi élmény helyszínére és egy darabig együtt is haladtunk tovább. A Molnár-sziklához vezető ösvényen több helyről is nagyon szép a kilátás Alsóhámor felé és környező hegyekre is.

Egy kis ereszkedés -majd áttérve a zöld sáv jelzésre-, a táv utolsó kaptatója következett a Gulicska csúcsára, ahonnan szintén parádés a kilátás a Bükkre.

Alig 8 km maradt hátra. Hangulatos erdei ösvényeken, derékig érő fűvel borított réten át, egy korábbi túráról a már ismerős Irén-forrás mellett elhaladva lassan visszaértem Bükkszentlászlóra.

A célban plusz egy kitűzőt is kaptam A régió tájékozódási teljesítménytúrázója nevű mozgalom abszolválásáért. Ehhez a Zöld Sportok Clubja egyesület által rendezett legalább négy túra teljesítése volt szükséges. Egy biztos, jövök legközelebb is!