Évekkel ezelőtt kinéztem a Vitányvár és Mária-szakadék környékét, de eddig még nem volt alkalmam eljutni ide. Az Iszkiri teljesítménytúra útvonala pont erre haladt, ezért úgy döntöttem itt a helyem. Sajnos a 35 és 45 km-es távok nem érintették ezeket a helyeket, a 65 és 100 km pedig még sok lett volna nekem. Ezért választottam ezúttal a 25 km-es, rövidebb, ám látnivalók szempontjából számomra érdekesebbet a kilométergyűjtés helyett. A tervem az volt, hogy 5, de legrosszabb esetben is maximum 5,5 óra alatt beérek a célba. Úgy indultam neki, hogy az út első felét meg kellene tennem 2,5 óra körül. Egészen meglepődtem, mikor 2 óra 35 perc alatt eljutottam a Szarvas-kúthoz, ami 13,5 km-nél volt, ezek szerint egy hangyányival gyorsabb voltam. Meg persze elégedett is.

A rajtot követően hosszan aszfaltozott úton haladtam, már nagyon vártam, hogy beérjek az erdőbe. Nem nyújtott szép látvány a kitermeléstől kopár, egykor fáktól hemzsegő terület. Itt-ott meghagytak egy-egy fenyőt mutatóba.

Végig próbáltam magam visszafogni, hogy ne fotózzak le minden bokrot. Ahhoz, hogy a tervezett iramban tudtam haladni, a szalaggal alaposan jelölt útvonal mellett az is hozzájárult, hogy a látnivalók a táv második felén voltak. Ott kezdődtek a bajok, a Vitányvár környékén. Még szép, hogy körbe kellett járnom az évszázados falakat és akadt jó pár fényképezni való virág meg mohás fa is.

Körtvélyespuszta erdei síremlékeinél is megálltam egy rövid időre, rám hatással vannak ezek a helyek. Ilyenkor mindig arra gondolok, vajon hogy éltek ezek az emberek, milyen sorsuk volt? Van e élő leszármazott, aki gondol rájuk vagy virágot hozzon nekik? Én tudom, hol nyugszanak az ükszüleim.

Újfent legyőzve a tériszonyom, fölrohantam a Körtvélyesi-kilátóba, erre sem jártam még. Egy kicsit kilengett ugyan, de a kilátás kárpótolt, itt éppen Tatabánya irányába.

A Mária-szakadék hatalmas sziklái is modellt álltak egy fotó erejéig. Vagyis pontosabban fogalmazva inkább jó pár fotó erejéig.

Aztán már csak pár km maradt hátra a csodálatos tavaszi, madárcsicsergéses időben, végre elég volt egy rövid ujjú is, meleg napsugarak sütötték az arcomat. Hiába kellett ezt az maradék távot begörcsölt bal vádlival megtennem, a vasútállomáson ülve úgy éreztem, hogy kevés volt, túl gyorsan elszaladt ez az 5 óra 25 percnyi teljes kikapcsolódás, mert végül ennyi idő alatt sikerült végig érnem. Jöhet a Mátrabérc Muzslája!